Bármennyire is különbözött az első világháborút követő két évben az Osztrák–Magyar Monarchia egykori államainak válságkezelése, az 1920 utáni politikai irányvonal mindkét országban ugyanaz volt, mondta el Murber Ibolya egyetemi docens a Magyar Történelmi Társulat Nyugat-Dunántúli Regionális Csoportjának rendezvényén megtartott előadásán.
A történész friss szakirodalmi adatok alapján a trianoni döntés okairól is beszélt.
A szervezők Magyarország és Ausztria az első világháború után címmel várták a trianoni békeszerződés századik évfordulójához kötődő, rendhagyó történelemóra keretében megtartott tudományos ülésre a hallgatókat szeptember 29-én.
A rendezvény két előadója az első világháború végétől az első magyar békerevízióig tartó három évet vette górcső alá.
Elsőként Murber Ibolya az 1918–1920 közötti osztrák–magyar válságkezelésről szólva kifejtette, ebben a „bonyolult időszakban” sokféle egymást generáló, erősítő társadalmi, politikai és gazdasági esemény, illetve folyamat találkozott.
A történész rámutatott, a közös birodalom 1918-as összeomlása után Magyarország és Ausztria más-más utat járt be.
Előbbi csak Nagy-Magyarországban volt képes gondolkodni, míg utóbbi a már a Habsburg-korszakot is jellemző kompromisszumra való hajlandósággal viszonyult a kialakult helyzethez, ráadásul az új nemzetállam létrehozására vonatkozó elképzelései is voltak.
A válságkezelést mindkét országban a baloldal donimálta, mondta az előadó, ám hazánkban sokkal kevesebb kormányzati tapasztalata volt a hatalmon lévőknek, mint Ausztriában, amely leginkább az eseményekkel való sodródásban nyilvánult meg, nagyban hozzájárulva az átmeneti időszak zaklatottságához.
1920 után a politikai irányvonal Magyarországon és Ausztriában is megegyező volt: jobboldali, konzervatív, nacionalista, a liberalizmust elvető, antiszemita kurzus jutott vezető szerephez.
Murber Ibolya a friss szakirodalmi adatok alapján a trianoni döntést túlterhelt békének nevezte, amelyet lehetetlen volt úgy megvalósítani, hogy abban senki ne szenvedjen hátrányt.
Hozzátette, a győztes antanthatalmak ezért azok számára hoztak kedvezőbb döntést, akik stratégiailag fontosabb partnerek voltak számukra, és hazánk nem tartozott ezen országok közé.
Ezt követően az ülésen levetítették annak a korábbi előadásnak a felvételét, amelyben Tóth Imre történész, a Soproni Egyetem egyetemi docense Sopron 1921-től a rendszerváltásig tartó történelmét boncolgatta.
Mint ismeretes, 1921 decemberében Sopron és környékének lakossága népszavazáson döntötte el, hogy a város ne Ausztriához, hanem Magyarországhoz tartozzon.
Sopron válságos gazdasági helyzetbe került a monarchia közös piacának elvesztése, majd pedig saját piackörzetének elcsatolása miatt.
1921 után a városba érkezőket elnéptelenedett piactér és ürességtől kongó üzletek fogadták, hogy aztán az idegenforgalom fejlesztésének eredményeképp az 1970-es évekre visszaszerezzen valamit korábbi történelmi szerepéből.
Akkoriban Sopron a nyugatról érkezettek számára a kirakatszocializmus helyszíne volt, a külföldiek itt kaphatták első benyomásaikat a szocialista Magyarországról.